A Csicsergő Szabadidőközpont Nován  erdei iskola modulok, szabadidős tevékenységek, kézműves vagy iskolai foglalkozások, csapatépítők ideális helyszíne.  A gyönyörű táj, a csendes, nyugodt környezet, a jó levegő tökéletes helyszín a gyermekek számára. A környék adottságainak köszönhetően változatos, foglalkozásokat és érdekes szabadidős tevékenységeket biztosítanak. 2019. május 6. és 8. között a 2. Sz. Lendvai KÁI tanulói részt vettek Novában az Erdei iskola programon, a Csicsergő Szabadidőközpontban. Három teljes napot töltöttek ott, ahol tanultak és szórakoztak.

Első nap a környék tavával és növényi világával ismerkedtünk. Mikroszkóppal növényi sejteket kutattunk, valamint emlékszívecskéket készítettünk sásból az anyukáknak. Az est érdekes módon zárult, hiszen megtartottuk a Könyvek éjszakája című programunkat. Pizsamában, késő este gyertyafénynél mesét hallgattunk Nikita legkedvesebb mesekönyvéből. Az este fénypontja viszont a meséhez járuló szórakoztató feladatok voltak. Másnak a napot finom reggelivel folytattuk, valamint az álltok világával ismerkedtünk; Fülessel a csacsival, Bellával a kecskével és a többi állattal. Mindegyiket meg is simogattuk és megetettük. A tevékenység után egy rövid sétát tettünk Novában. Az út egy kilátóhoz vezetett, ahol gyönyörű kilátás nyílt Nova mezeire. A sétát Göcsej gasztronómiája követte. Kenyérlángost sütöttünk valódi kemencében. Nagyon finomra sikeredett! A szabadidős programok adták meg a napok valódi hangulatát. A lányok sokat csevegtek, hintáztak, míg a fiúk élvezték az óriási focipályát! A második est vidám hangulatban, tánccal zárult. A harmadik nap, amely egyben az utolsó is volt, tele volt izgalommal, hiszen íjászattal kezdődött a közeli erdőben! Nagyon élveztük, hiszen makett állatokra célozgattunk. Az igazi adrenalint a központ taván való csónakázás jelentette! Még mielőtt elbucsúztunk volna, egy finom torta mellett ünnepeltük meg iskolatársunk születésnapját, majd bőröndjeinket összezárva, tele élményekkel és kellemes emlékekkel érkeztünk vissza Lendvára!

Köszönjük a LKMNÖK a lehetőséget!

Rekreacijski center Csicsergő v Novi je namestitveni objekt v županiji Zala, v pokrajini Göcsej. Lepa, mirna pokrajina je idealen kraj za otroke, saj ponuja možnosti za različne, zanimive aktivnosti in prostočasne dejavnosti.  Zato smo se na Dvojezični osnovni šoli II Lendava odločili in organizirali šolo v naravi, katere se je udeležilo 10 naših učencev v času med 6. in 8. majem 2019.

Prvi dan smo spoznavali rastlinstvo ob in v jezeru. Z mikroskopom smo si ogledali dele rastlin, njihove celice. Iz trstike smo izdelovali srčke za mamice. Dan se je zaključil z zanimivo večerno dejavnostjo, Noč s knjigami. V pižamah smo brali zgodbe iz Nikitine najljubše knjige.

Drugi dan se je začel z okusnim zajtrkom. Po zajtrku smo spoznavali živali, ki živijo v centru Csicsergő. Hranili in božali smo osla Füleša, kozo Bello in ostale tam živeče živali. Pozneje smo se odpravili na kratek sprehod po vasici Nova. Pot nas je vodila do stolpa, s katerega  je bil čudovit razgled na okoliška polja. Po sprehodu, na katerem smo postali že kar precej lačni, je sledila gastronomska delavnica. V krušni peči smo pekli langaše, ki so bili zelo okusni.  Z velikim veseljem smo se udeležili prostočasnih dejavnosti.  Deklice so se gugale na gugalnicah in klepetale, fantje pa so uživali ob brcanju žoge na velikem nogometnem igrišču. Drugi večer se je zaključil v veselem vzdušju ob plesu.

Tretji, zadnji dan, je bil poln adrenalina. Začel se je z lokostrelstvom v bližnjem gozdu kjer smo streljali v živalske makete. Pozneje pa smo se s čolnom vozili po jezeru. Preden smo zapustili Csicsergő in se odpravili proti domu, smo praznovali rojstni dan enega učenca ob slastni torti.

Domov smo se vrnili polni doživetij, katerih se bomo radi spominjali.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+